Szabadsajtó udvar – így nevezte el Petőfi Sándor azt a budapesti épületet, ahol 1848. március 15-én elindult a magyar forradalom és szabadságharc nyomdai és szellemi központja. Ma ugyanitt omladozó vakolat, elhanyagolt műemléki részletek és bűncselekményt megvalósító graffitik fogadják a látogatót. Ez az épület tragikus példája annak, hová jut az a ház, amelynek nincs gazdája, ahol nincs olyan ember, aki szívén viseli a történelmi emlék és az építészeti érték sorsát.

Történelem a falak között

A Szabadsajtó udvar (jelenleg: 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 3.) falai között 1840-től működött a híres Landerer és Heckenast nyomda. Itt adták ki a Pesti Hírlapot, az Életképeket, és itt nyomtatták ki 1848 március idusán a Tizenkét Pontot és a Nemzeti Dalt. A nyomda helyén később a Kammon Kávéház működött, mely a magyar írók, költők, művészek találkozóhelye lett. Itt lakott többek közt Arany János, Kossuth Lajos és Vörösmarty Mihály is.

A jelen siralmas valósága

Ma azonban a Szabadsajtó udvar már csak nevében őrzi a múltat. Az épület társasházi formában működik, de nincs közös képviselő, így sem szakmai, sem erkölcsi felelőse nincs annak a térnek, ahol valaha a sajtószabadság született. Az üzemeltetést az önkormányzat végzi, de a karbantartás szintje és a műemléki értékek megóvása aligha felel meg ennek a történelmi örökségnek.

Az épület állapotát jól tükrözi a következők listája: idegen anyaghasználattal pótolt burkolatok, megerősített függőfolyosók, ácsolattal aládúcolt lépcsők, elöregedett és pusztuló gipszdíszek, beázásnyomok, acélszerkezetes lifttorony és festékszóróval elkövetett rongálások.

Amikor nincs gazdája a háznak

A Szabadsajtó udvar sorsa nem egyedi. Ez történik minden olyan történelmi épülettel, ahol nincs egyetlen személy sem, aki felelősséggel, szeretettel és vízióval gondoskodna róla. A múlt értékei csak akkor élhetnek tovább, ha azok napjainkban is figyelmet, védelmet és méltó használatot kapnak.

Történelmi felelősség – nem csak műemléki ügy

A kérdés így már nem csupán esztétikai vagy műemléki szempont. A Szabadsajtó udvar állapota kollektív történelmi lelkiismeretünk tükre. Ha nem becsüljük meg azt a helyet, ahol a szabad sajtó elindult, akkor mit üzenünk a jövő generációinak a sajtószabadság értékéről?

Ahogy a régi mondás tartja: Sic transit gloria mundi – így múlik el a világ dicsősége. De vajon meg kell ennek történnie?